Ismerősök szólítanak meg Melkovics Tamás szobrászművész alkotásait nézve. Olyan szobrok, amelyekről azt gondoljuk, hogy mindjárt megmozdulnak, lekúsznak a posztamensről, vagy esetleg valamilyen hanggal is jeleznek felénk. Ismerősek, mert az organikus absztrakt világon belül a művész megtalált egy olyan formanyelvet, ami a kollektív tudattalanunkhoz szól, és az élővilág, élőlények, születés és mozgás asszociációit hívja elő. 

Melkovics Tamás művészete folyamatosan tágítja a szobrászati kereteket, de egy bizonyos határt nem lép át, megmarad a diszciplína keretei között. A művész a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett 2012-ben, mestere Farkas Ádám. 2018-ban és 2021-ben Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjban részesült. Kiállított a Parthenón-fríz Teremben 2017-ben, a Várfok Galéria Project Room-ban 2019-ben. Számos csoportos kiállításon vett rész Budapesten, Szentendrén, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Pécsett és Edinburgh-ban. Magángyűjtemények mellett a Ferenczy Múzeumi Centrum, a székesfehérvári Csók István Képtár, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a dunaújvárosi ICA-D Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményeiben is szerepel. 

Alkotásaiban rendszereket, alapvető szabályokat, törvényszerűségeket keres, mintha az élet és az érzékelhető világ gyökereihez, felépítéséhez akarna visszanyúlni. Az ismétlődéssel visszatérő alapmodulok talán ezeket az alapvető törvényszerűségeket hivatottak feltárni. Műveiben alapvető a mozgás. Még azok a munkák is, amik különálló lények is akár, dialógusra kelnek egymással. A tudomány nyelvén szólva a szobrok utalhatnak fraktálokra, a növekedés, az evolúció alapelveire, a természet dinamikájára, ahol soha semmi egy pillanatra sem áll le, minden folyamatos változásban, átalakulásban, mozgásban és kölcsönhatásban van, mert ez a biológiai élet alapja is. A művek sokszor emlékeztetnek természeti formákra, mint a fa vagy a gyümölcs, a Tony Cragghez is hasonlító antropomorf szobrok viszont az emberi létezés alapjaira kérdeznek rá, és a komplex struktúrák, amik végül megállnak egy végleges alakzatban, emberi viszonyrendszerekre és kapcsolódásokra mutatnak. 

Vékony Délia 

Ismerősök szólítanak meg Melkovics Tamás szobrászművész alkotásait nézve. Olyan szobrok, amelyekről azt gondoljuk, hogy mindjárt megmozdulnak, lekúsznak a posztamensről, vagy esetleg valamilyen hanggal is jeleznek felénk. Ismerősek, mert az organikus absztrakt világon belül a művész megtalált egy olyan formanyelvet, ami a kollektív tudattalanunkhoz szól, és az élővilág, élőlények, születés és mozgás asszociációit hívja elő. 

Melkovics Tamás művészete folyamatosan tágítja a szobrászati kereteket, de egy bizonyos határt nem lép át, megmarad a diszciplína keretei között. A művész a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett 2012-ben, mestere Farkas Ádám. 2018-ban és 2021-ben Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjban részesült. Kiállított a Parthenón-fríz Teremben 2017-ben, a Várfok Galéria Project Room-ban 2019-ben. Számos csoportos kiállításon vett rész Budapesten, Szentendrén, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Pécsett és Edinburgh-ban. Magángyűjtemények mellett a Ferenczy Múzeumi Centrum, a székesfehérvári Csók István Képtár, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a dunaújvárosi ICA-D Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményeiben is szerepel. 

Alkotásaiban rendszereket, alapvető szabályokat, törvényszerűségeket keres, mintha az élet és az érzékelhető világ gyökereihez, felépítéséhez akarna visszanyúlni. Az ismétlődéssel visszatérő alapmodulok talán ezeket az alapvető törvényszerűségeket hivatottak feltárni. Műveiben alapvető a mozgás. Még azok a munkák is, amik különálló lények is akár, dialógusra kelnek egymással. A tudomány nyelvén szólva a szobrok utalhatnak fraktálokra, a növekedés, az evolúció alapelveire, a természet dinamikájára, ahol soha semmi egy pillanatra sem áll le, minden folyamatos változásban, átalakulásban, mozgásban és kölcsönhatásban van, mert ez a biológiai élet alapja is. A művek sokszor emlékeztetnek természeti formákra, mint a fa vagy a gyümölcs, a Tony Cragghez is hasonlító antropomorf szobrok viszont az emberi létezés alapjaira kérdeznek rá, és a komplex struktúrák, amik végül megállnak egy végleges alakzatban, emberi viszonyrendszerekre és kapcsolódásokra mutatnak. 

Vékony Délia 

Ismerősök szólítanak meg Melkovics Tamás szobrászművész alkotásait nézve. Olyan szobrok, amelyekről azt gondoljuk, hogy mindjárt megmozdulnak, lekúsznak a posztamensről, vagy esetleg valamilyen hanggal is jeleznek felénk. Ismerősek, mert az organikus absztrakt világon belül a művész megtalált egy olyan formanyelvet, ami a kollektív tudattalanunkhoz szól, és az élővilág, élőlények, születés és mozgás asszociációit hívja elő. 

Melkovics Tamás művészete folyamatosan tágítja a szobrászati kereteket, de egy bizonyos határt nem lép át, megmarad a diszciplína keretei között. A művész a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett 2012-ben, mestere Farkas Ádám. 2018-ban és 2021-ben Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjban részesült. Kiállított a Parthenón-fríz Teremben 2017-ben, a Várfok Galéria Project Room-ban 2019-ben. Számos csoportos kiállításon vett rész Budapesten, Szentendrén, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Pécsett és Edinburgh-ban. Magángyűjtemények mellett a Ferenczy Múzeumi Centrum, a székesfehérvári Csók István Képtár, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a dunaújvárosi ICA-D Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményeiben is szerepel. 

Alkotásaiban rendszereket, alapvető szabályokat, törvényszerűségeket keres, mintha az élet és az érzékelhető világ gyökereihez, felépítéséhez akarna visszanyúlni. Az ismétlődéssel visszatérő alapmodulok talán ezeket az alapvető törvényszerűségeket hivatottak feltárni. Műveiben alapvető a mozgás. Még azok a munkák is, amik különálló lények is akár, dialógusra kelnek egymással. A tudomány nyelvén szólva a szobrok utalhatnak fraktálokra, a növekedés, az evolúció alapelveire, a természet dinamikájára, ahol soha semmi egy pillanatra sem áll le, minden folyamatos változásban, átalakulásban, mozgásban és kölcsönhatásban van, mert ez a biológiai élet alapja is. A művek sokszor emlékeztetnek természeti formákra, mint a fa vagy a gyümölcs, a Tony Cragghez is hasonlító antropomorf szobrok viszont az emberi létezés alapjaira kérdeznek rá, és a komplex struktúrák, amik végül megállnak egy végleges alakzatban, emberi viszonyrendszerekre és kapcsolódásokra mutatnak. 

Vékony Délia 

Ismerősök szólítanak meg Melkovics Tamás szobrászművész alkotásait nézve. Olyan szobrok, amelyekről azt gondoljuk, hogy mindjárt megmozdulnak, lekúsznak a posztamensről, vagy esetleg valamilyen hanggal is jeleznek felénk. Ismerősek, mert az organikus absztrakt világon belül a művész megtalált egy olyan formanyelvet, ami a kollektív tudattalanunkhoz szól, és az élővilág, élőlények, születés és mozgás asszociációit hívja elő. 

Melkovics Tamás művészete folyamatosan tágítja a szobrászati kereteket, de egy bizonyos határt nem lép át, megmarad a diszciplína keretei között. A művész a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett 2012-ben, mestere Farkas Ádám. 2018-ban és 2021-ben Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjban részesült. Kiállított a Parthenón-fríz Teremben 2017-ben, a Várfok Galéria Project Room-ban 2019-ben. Számos csoportos kiállításon vett rész Budapesten, Szentendrén, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Pécsett és Edinburgh-ban. Magángyűjtemények mellett a Ferenczy Múzeumi Centrum, a székesfehérvári Csók István Képtár, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a dunaújvárosi ICA-D Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményeiben is szerepel. 

Alkotásaiban rendszereket, alapvető szabályokat, törvényszerűségeket keres, mintha az élet és az érzékelhető világ gyökereihez, felépítéséhez akarna visszanyúlni. Az ismétlődéssel visszatérő alapmodulok talán ezeket az alapvető törvényszerűségeket hivatottak feltárni. Műveiben alapvető a mozgás. Még azok a munkák is, amik különálló lények is akár, dialógusra kelnek egymással. A tudomány nyelvén szólva a szobrok utalhatnak fraktálokra, a növekedés, az evolúció alapelveire, a természet dinamikájára, ahol soha semmi egy pillanatra sem áll le, minden folyamatos változásban, átalakulásban, mozgásban és kölcsönhatásban van, mert ez a biológiai élet alapja is. A művek sokszor emlékeztetnek természeti formákra, mint a fa vagy a gyümölcs, a Tony Cragghez is hasonlító antropomorf szobrok viszont az emberi létezés alapjaira kérdeznek rá, és a komplex struktúrák, amik végül megállnak egy végleges alakzatban, emberi viszonyrendszerekre és kapcsolódásokra mutatnak. 

Vékony Délia 

Ismerősök szólítanak meg Melkovics Tamás szobrászművész alkotásait nézve. Olyan szobrok, amelyekről azt gondoljuk, hogy mindjárt megmozdulnak, lekúsznak a posztamensről, vagy esetleg valamilyen hanggal is jeleznek felénk. Ismerősek, mert az organikus absztrakt világon belül a művész megtalált egy olyan formanyelvet, ami a kollektív tudattalanunkhoz szól, és az élővilág, élőlények, születés és mozgás asszociációit hívja elő. 

Melkovics Tamás művészete folyamatosan tágítja a szobrászati kereteket, de egy bizonyos határt nem lép át, megmarad a diszciplína keretei között. A művész a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett 2012-ben, mestere Farkas Ádám. 2018-ban és 2021-ben Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjban részesült. Kiállított a Parthenón-fríz Teremben 2017-ben, a Várfok Galéria Project Room-ban 2019-ben. Számos csoportos kiállításon vett rész Budapesten, Szentendrén, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Pécsett és Edinburgh-ban. Magángyűjtemények mellett a Ferenczy Múzeumi Centrum, a székesfehérvári Csók István Képtár, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a dunaújvárosi ICA-D Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményeiben is szerepel. 

Alkotásaiban rendszereket, alapvető szabályokat, törvényszerűségeket keres, mintha az élet és az érzékelhető világ gyökereihez, felépítéséhez akarna visszanyúlni. Az ismétlődéssel visszatérő alapmodulok talán ezeket az alapvető törvényszerűségeket hivatottak feltárni. Műveiben alapvető a mozgás. Még azok a munkák is, amik különálló lények is akár, dialógusra kelnek egymással. A tudomány nyelvén szólva a szobrok utalhatnak fraktálokra, a növekedés, az evolúció alapelveire, a természet dinamikájára, ahol soha semmi egy pillanatra sem áll le, minden folyamatos változásban, átalakulásban, mozgásban és kölcsönhatásban van, mert ez a biológiai élet alapja is. A művek sokszor emlékeztetnek természeti formákra, mint a fa vagy a gyümölcs, a Tony Cragghez is hasonlító antropomorf szobrok viszont az emberi létezés alapjaira kérdeznek rá, és a komplex struktúrák, amik végül megállnak egy végleges alakzatban, emberi viszonyrendszerekre és kapcsolódásokra mutatnak. 

Vékony Délia