mnbarts_logo_header

Hantai Simon

Biatorbágy, 1922

  –  Párizs, 2008

Hantaï Simon a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait Aba-Novák Vilmos és Kontuly Béla vezetésével. 1948-ban egyéves párizsi tanulmányi ösztöndíjat nyert, amelyet a politikai változások következtében később visszavontak. Párizsba való emigrációja után megismerkedett André Bretonnal és körével. Hatásukra erőteljes színvilágú vásznait fantasztikus lényekkel, organikus formákkal, biomorf alakzatokkal borította be, műfaji és technikai kísérleteket folytatott. A szürrealista képekkel párhuzamosan, a folyamatos kísérletezés eredményeként festészete egyre inkább gesztuálissá vált: a New York-i iskola párizsi bemutatkozásával az absztrakt expresszionizmus hatása alá került, mindenekelőtt Pollock festészete motiválta. A hatvanas évektől egy sajátos technikát (pliage) dolgozott ki: a vászon hajtogatásával, gyűrésével és festésével absztrakt mintázatokat alkotott a hatalmas felületeken. 1982-ben Hantaï képviselte Franciaországot a Velencei Biennálén; ezután döntött úgy, hogy egy időre visszavonul a nyilvánosságtól. A művészeti élettől való távolmaradása azonban nem jelentette a festészettel való szakítást: Hantaï sohasem hagyta abba az alkotást és életművének szüntelen újravizsgálását.

Alkotásai a hazai vezető művészeti intézményeken túl megtalálhatók olyan nemzetközi, világhírű gyűjteményekben, mint a New York-i Guggenheim Museum, a párizsi Musée National d’Art Moderne, a római Vatikán Múzeum, a nizzai Musée d’Art Contemporain, a londoni Christie’s, továbbá fontos magángyűjteményekben.

Popovics Viktória

0695-Hantai-Simon-Aquarelle.jpg
Hantai Simon
Aquarelle

Hantai Simon

Aquarelle

Készült
1971
Technika
akvarell, papír
Méret
65,5x56,5 cm
A művész bemutatása

A művész további alkotásai »
0696-Hantai-Simon-Panse.jpg
Hantai Simon
Panse

Hantai Simon

Panse

Készült
1964
Technika
olaj, vászon
Méret
125x105 cm

0694-Hantai-Simon-Pliage.jpg
Hantai Simon
Pliage

Hantai Simon

Pliage

Készült
1962
Technika
akril, vászon
Méret
86x42 cm