Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika 

Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika 

Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika 

Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika 

Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika 

Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika 

Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika 

Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika 

Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika 

Rákóczy Gizella 1966 és 1971 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Fónyi Géza osztályában folytatta tanulmányait. A főiskola befejezését követő párizsi utazásának egy életre meghatározó élményét a Saint-Denis székesegyház épségben megmaradt gótikus üvegablakai jelentették. A katedrális tiszta színekből komponált rózsaablakán átszűrődő – kaleidoszkópszerűen a padlóra vetülő – színes fénypászmák fenséges víziója a transzcendencia és a szakralitás megtapasztalásaként vált az életmű alapvető hivatkozási pontjává. Noha az életmű mindvégig ebbe az irányba haladt, a színek egymáson áttűnő ragyogását legtökéletesebb módon leképező festői módszerre és az akvarell technikára csak évtizedekkel később talált rá a művész.  

1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni, és a festészet nyelvére átültethető rendszert állított fel a kombinatorika segítségével. Térkitöltési és színelméleti kutatásainak eredményei az építészeti alkalmazhatóságukkal párhuzamosan, saját képzőművészeti praxisában is fokozatosan fókuszba kerültek, és az 1978-tól készülő temperafestményeken egyre komplexebb alakzatokban képeződtek le. A spirálkarok kapcsolódásainak törvényszerűségei és a spirálmag (nucleus) felbontásából levezethető szabályszerűségek mintegy egymást magyarázva, egymásból következve kezdtek a képfelületen kibomlani. Az első önálló rendszerek még a szürke négy tónusárnyalatával operáltak, de azok cseréjét sárgára, zöldre és kékre már egészen korán megkezdte.  

1998 után a négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a Fibonacci-sorozat matematikai képlete szerint kezdte el a transzparens festék tónusárnyalatait rétegezni. Festészetének rendszerelvűsége és kötődése okán a geometrikus konstruktív hagyományokhoz több szakmai szervezethez – a Nemzetközi Szimmetria Társasághoz és a Magyar Vízfestők Társaságához – is csatlakozott. Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin festészetével.

Zsikla Mónika