mnbarts_logo_header

Paragi Éva

Budapest, 1973

Paragi Éva a pécsi kötődésű geometrikus festőtradíció ezredfordulón pályára lépő képviselője. Érzékeny koloritú absztrakt festményeinek geometrikus motívumai a kép elbeszélőképességének minimalista határaira kérdeznek rá.

A budapesti születésű Paragi Éva a kilencvenes évek második felében végezte el a Pécsi Tudományegyetem művészeti karát, a pécsi absztrakció legendás mesterének, Lantos Ferencnek a szárnyai alatt. Festészetét a geometrikus absztrakció nagy 20. századi modernista hagyományának és a pécsi kolorizmus örökségének kettős továbbvitele határozza meg. Az applikált léceket és geometrikus struktúrákat variáló korai táblaképei után a kétezertízes évek derekán talált rá fő motívumára, a faékre. A fontos, de láthatatlan műtermi segédeszköz kettős természetét így magyarázta: „A talált elem, a festővásznak kereteit megfeszítő faék, egyik irányban téglalap, másik irányban egy csúcsban végződő pici tárgy. Kettős természetű. Szétfeszíti a vakráma keretét, így segíti hozzá a vásznat, hogy síkban maradjon. Feszít, távolít, hogy közelítsen és összetartson. Anyaga fa, szabálytalan erezettel rendelkező természetes objektum, melyet egyenes vonalak metszenek geometriai formává. Szabálytalan és szabályos egyszerre.” Paragi az ékformákból játékosan geometrizáló konstrukciókat épít, például fonott drótkerítést vagy szögesdrótszerű csillagmotívumot. Máskor szabadon lebegteti őket a fodrozódó, gesztusokkal teli absztrakt képmezőben, vagy akár porcelántálba gyűjti őket valós, háromdimenziós formájukban. A motívummal játszadozó kombinatorikai műveletek során a vizuális elem képpé válásának rejtett mechanizmusait térképezi fel. Paragi Szegeden él és alkot. Bár több külföldi kiállításon is szerepelt, tárlatai leginkább Szegedhez és Pécshez kötődnek.

Rieder Gábor

1161-Paragi-Eva-Borostyanok.jpg
Paragi Éva
Borostyánok

Paragi Éva

Borostyánok

Készült
2019
Technika
akril, olaj, vászon
Méret
100x70 cm
A művész bemutatása

A művész további alkotásai »
1168-Paragi-Eva-Cseresznyeviragzas-es-verplazma.jpg
Paragi Éva
Cseresznyevirágzás és vérplazma

Paragi Éva

Cseresznyevirágzás és vérplazma

Készült
2021
Technika
akril, olaj, vászon
Méret
100x100 cm

1165-Paragi-Eva-Drotkerites.jpg
Paragi Éva
Drótkerítés

Paragi Éva

Drótkerítés

Készült
2020
Technika
olaj, vászon

1169-Paragi-Eva-Drotkerites-I.jpg
Paragi Éva
Drótkerítés I.

1170-Paragi-Eva-Drotkerites-III.jpg
Paragi Éva
Drótkerítés III.

1157-Paragi-Eva-Egytalekkel.jpg
Paragi Éva
Egytálékkel

Paragi Éva

Egytálékkel

Készült
2020
Technika
akril, porcelántál, faékek
Méret
24,2 cm átmérő x 3 cm

1163-Paragi-Eva-Felfele.jpg
Paragi Éva
Felfelé

Paragi Éva

Felfelé

Készült
2019
Technika
akril, olaj, vászon
Méret
60x60 cm

1159-Paragi-Eva-Olajfalevelek.jpg
Paragi Éva
Olajfalevelek

Paragi Éva

Olajfalevelek

Készült
2018
Technika
akril, olaj, vászon
Méret
80x80 cm

1158-Paragi-Eva-Rendezett-elemek-Pause.jpg
Paragi Éva
Rendezett elemek (Pause)

1162-Paragi-Eva-Rozsasziromhullas-Harom-kapu.jpg
Paragi Éva
Rózsasziromhullás (Három kapu)

Paragi Éva

Rózsasziromhullás (Három kapu)

Készült
2019
Technika
akril, olaj, vászon
Méret
100x120 cm

1164-Paragi-Eva-Ruzs-Rouge.jpg
Paragi Éva
Rúzs/Rouge

Paragi Éva

Rúzs/Rouge

Készült
2021
Technika
akril, olaj, vászon
Méret
24,6x18,2 cm

1167-Paragi-Eva-Szeteso-racs.jpg
Paragi Éva
Széteső rács

1166-Paragi-Eva-Szines-halo.jpg
Paragi Éva
Színes háló

1160-Paragi-Eva-Tuskek.jpg
Paragi Éva
Tüskék

Paragi Éva

Tüskék

Készült
2019
Technika
olaj, vászon
Méret
100 x70 cm

1171-Paragi-Eva-Voros-halo.jpg
Paragi Éva
Vörös háló

Paragi Éva

Vörös háló

Készült
2022
Technika
akril, olaj, vászon
Méret
200x200 cm