mnbarts_logo_header

Kusovszky Bea

Budapest, 1986

Kusovszky Bea festőművész Budapesten él és dolgozik. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett festőművészi diplomát, és az Universitat de València festészet és animáció szakán tanult. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, jelenleg a VILTIN Galéria képviseli Magyarországon.

Kusovszky Bea művészeti gyakorlatában a művészettörténet különböző korszakainak képi minőségeit és optikai paramétereit elemzi. Ez az érdeklődés az erőteljes figurativitástól az absztrakció különböző narratíváinak dekonstrukciója és újjászervezése felé vezette, miközben folyamatosan fenntartotta technikai perfekcionizmusát és a kép ontológiájának megkérdőjelezése iránti elkötelezettségét. Kusovszky sorozatokba rendeződő festményciklusain keresztül különböző vizuális jelenségeket vizsgál a művészet, a tudomány és a populáris vizualitás határán: olykor a newtoni színspektrumra vagy a színes szürkék sajátos esztétikájára utal, máskor az ikonikus Ben-Day pöttyök op-artos környezetében kontextualizálja újra a festészetet, olyan összetett keretszerkezetek felállításával, amelyek a felületet digitális képernyőként vagy kapcsolótáblaként képzelik újra. Ezáltal egyszerre nosztalgikus és technoutópisztikus víziókat körvonalaz, amelyek a néző figyelmét a festmény identitására irányítják. Képzőművészeti gyakorlatára a jelentős elődök munkássága is hatással volt, így Roy Lichtenstein, Bridget Riley vagy a magyar művészeti szcénából Hencze Tamás, Nádler István vagy Bullás József is hatott képi gondolkodásmódjára. Referenciális, relativista szemlélete különböző értelmezési mezőket bont ki, melyben a benjamini „auráról”, vagy éppen a posztmodern intertextuális metastruktúráiról is elmélkedhet a néző. A fiatal generáció tagjaként a digitális vizualitás kortárs tapasztalatai is hatással vannak rá. Kusovszky azonban munkáin keresztül ezeket a benyomásokat olyan komplex, mechanikus és manuális módszerekkel kivitelezett vizuális rendszerekké desztillálja, amelyek a festészet alapvető egységeit tárják fel: az anyagot, a hordozót és a képet mint tárgyat.

Tayler Patrick

0883-Kusovszky-Bea-A-szivarvany-retegei-IV.jpg
Kusovszky Bea
A szivárvány rétegei IV.

Kusovszky Bea

A szivárvány rétegei IV.

Készült
2020
Technika
akril, vászon
Méret
100x80 cm
A művész bemutatása

A művész további alkotásai »
0882-Kusovszky-Bea-A-szivarvany-retegei-V.jpg
Kusovszky Bea
A szivárvány rétegei V.

Kusovszky Bea

A szivárvány rétegei V.

Készült
2021
Technika
akril, vászon
Méret
150x120 cm

0881-Kusovszky-Bea-A-szivarvany-retegei-VIII.jpg
Kusovszky Bea
A szivárvány rétegei VIII.

0880-Kusovszky-Bea-A-szivarvany-retegei-X.jpg
Kusovszky Bea
A szivárvány rétegei X.

Kusovszky Bea

A szivárvány rétegei X.

Készült
2020
Technika
akril, vászon
Méret
80x100 cm

0879-Kusovszky-Bea-A-szivarvany-retegei-XI.jpg
Kusovszky Bea
A szivárvány rétegei XI.

Kusovszky Bea

A szivárvány rétegei XI.

Készült
2021
Technika
akril, vászon
Méret
120x100 cm

0878-Kusovszky-Bea-A-szivarvany-retegei-XII.jpg
Kusovszky Bea
A szivárvány rétegei XII.

Kusovszky Bea

A szivárvány rétegei XII.

Készült
2021
Technika
akril, akrilspray, vászon

0877-Kusovszky-Bea-A-szivarvany-retegei-XIII.jpg
Kusovszky Bea
A szivárvány rétegei XIII.

Kusovszky Bea

A szivárvány rétegei XIII.

Készült
2021
Technika
akril, vászon
Méret
150x121 cm

0876-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-I.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok I.

0875-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-II.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok II.

0874-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-III.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok III.

0873-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-IV.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok IV.

0872-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-V.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok V.

Kusovszky Bea

Rétegzett határok V.

Készült
2021
Technika
akril, vászon
Méret
100x120 cm

0871-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-VI.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok VI.

0870-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-VII.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok VII.

1107-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-XIX.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok XIX.

Kusovszky Bea

Rétegzett határok XIX.

Készült
2022

1106-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-XVII.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok XVII.

1105-Kusovszky-Bea-Retegzett-hatarok-XVIII.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett határok XVIII.

0893-Kusovszky-Bea-Retegzett-valosag-II.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett valóság II.

Kusovszky Bea

Rétegzett valóság II.

Készült
2019
Technika
akril, olaj, vászon

0892-Kusovszky-Bea-Retegzett-valosag-IV.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett valóság IV.

0891-Kusovszky-Bea-Retegzett-valosag-VI.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett valóság VI.

Kusovszky Bea

Rétegzett valóság VI.

Készült
2020
Technika
akril, olaj, vászon
Méret
100x100 cm

0890-Kusovszky-Bea-Retegzett-valosag-VII.jpg
Kusovszky Bea
Rétegzett valóság VII.

0889-Kusovszky-Bea-Szivarvanyszurkek-IV.jpg
Kusovszky Bea
Szivárványszürkék IV.

Kusovszky Bea

Szivárványszürkék IV.

Készült
2021
Technika
akril, vászon
Méret
70x50 cm

0887-Kusovszky-Bea-Szivarvanyszurkek-IX.jpg
Kusovszky Bea
Szivárványszürkék IX.

0888-Kusovszky-Bea-Szivarvanyszurkek-VI.jpg
Kusovszky Bea
Szivárványszürkék VI.

0886-Kusovszky-Bea-Szivarvanyszurkek-X.jpg
Kusovszky Bea
Szivárványszürkék X.

0885-Kusovszky-Bea-Szivarvanyszurkek-XI.jpg
Kusovszky Bea
Szivárványszürkék XI.

0884-Kusovszky-Bea-Szivarvanyszurkek-XII.jpg
Kusovszky Bea
Szivárványszürkék XII.

Kusovszky Bea

Szivárványszürkék XII.

Készült
2021
Technika
akril, vászon
Méret
70x70 cm