Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika

Kóródi Zsuzsanna képfelületei szoros rokonságot mutatnak az op-art, a kinetikus művészet és a tágabb értelemben vett konstruktív-konkrét festészet hagyományaival. A művek egyaránt tekinthetők képeknek, objekteknek és reliefeknek, ám nemcsak a műfaji besorolás bizonytalansága miatt ejtik zavarba a befogadót, hanem az egymásnak ellentmondó (tér)illúziók váltakozása által is. A geometrikus alapformák ritmikus ismétléseivel, a csíkok és hullámvonalak összetorlódásának és ritkításának tempóváltásaival létrehozott valós és virtuális képterek befogadásához maximális összpontosításra van szükség. A látvány dinamikusan változik, a néző mozgásának függvényében újabb és újabb konstellációk jönnek létre.

Kóródi műveit rokonítja az op-arttal a képtárgyak indusztriális karaktere is: a művek nélkülözik a személyes kézjegyeket. A látvány absztrakt karakterét átértelmezi és újabb kontextusokba helyezi a beszédes címadás. A képek azonban a narratív asszociációk ellenére sem válnak elbeszélő karakterűvé, hanem az optikai események színterei maradnak. Kóródi a jelentések helyett a jelenségeket kutatja: művei a vizuális impulzusok és a „reszponzív tekintet” játékát tematizálják.

Kóródi gyakran váltogatja az irizáló felületek szerkesztési elveit. Munkái a művészet és az illúzió régi dilemmáira kérdeznek rá. A nagy elődök öröksége nyomán provokálja a látást, párosítva a steril formákban rejlő ipari karaktert a felvillanó illúziók és a klasszikus kimunkáltság egyszeriségével és megismételhetetlenségével.

Zsikla Mónika