Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese

Gross Arnold a 20. századi magyar grafika talán legnépszerűbb és legismertebb alkotója. 1929-ben született Tordán, az ott töltött, idilli gyermekévek emléke később is visszatér művein (Emlékek kertje, Tordai műterem)). Habár 1953-ban, a legsötétebb Rákosi-korban diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, alkotásain semmilyen nyomott nem hagyott a szocialista realizmus elvárása. Kezdettől fogva elsősorban művészi grafikával, elsősorban rézkarccal dolgozott, aminek a hatvanas évektől sajátos, egyedileg színezett technikai megoldását dolgozta ki. Gross Arnold rézkarcai egyedülálló, szürrealista álomvilágot teremtettek a hatvanas-hetvenes évek magyar művészetében. Fantáziavilágának tündéri teremtményeit csipkeszerű mustraként teríti szét a képfelületen, ötvösműveket idéző finomsággal dolgozva ki a rajzi részleteket. Közeli baráti köréhez tartozott Kondor Béla (Kondor Béla emléklap). Rézkarcait az 1960-1970-es években nemzetközi szinten is elismerték, 1966-ban és 1968-ban egymást követő két alkalommal is díjazták a rangos Krakkói Nemzetközi Grafikai Biennálén.

Korai művei, az ötvenes évek közepétől Rembrandt ihletését mutató, mívesen megmunkált tájképi rézkarcok voltak. A hétköznapok valóságának felszínét felfejtő mesevilágát 1963-tól kezdte el kidolgozni (Az öröm ünnepe, A nem hervadó kert). Képeinek meseszerű, vállaltan naiv szürrealizmusával alternatív fantáziavilágot hívott éltre, újabb és újabb kapukat nyitva a tapasztalati valóság felszíne mögé. Gyermekien idilli álomvilágát olykor humorral, játékossággal és némi derűs iróniával, szatirikus hangnemmel fűszerezte. Képeinek központi témája a művészet és a művészlét maga. Számára ez a szerep nyújtott lehetőséget arra, hogy kilépjen a hétköznapok valóságából. Műterme a házon és a kerten túl, kiterjed az egész világra. Fantáziavilága éppúgy átszövi a természeti tájat mint a nagyvárosok képeit. Valamennyi az elvágyódás belső késztetéséből fakad, és abból a hitből, hogy a mindennapok szürkesége a játék derűjével és az ünnep emelkedettségével mindig felülírható.

Révész Emese