Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor 

Csáji Attila a hatvanas évek derekán induló neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő szereplője, nemzedékének egyik legfontosabb szervezője, a magyar gesztusfestészet és a fényművészet úttörő figurája. A „különutas”, sokszínű művészetét összekapcsoló belső lényeget, a fény szimbolikáját így foglalta össze Hegyi Lóránd: „Csáji Attila számára a fény az a mozzanat, mely megvilágítja a »természet rejtett arcát«, a fény tárja fel a nem látható, elrejtett, lényegi sajátosságokat, a fény fogja egységbe az intellektust és az organikus világot: azaz a fény egy olyan misztikus erővé válik művészi világában, mely a végtelen kozmoszt és az emberi szellem végtelen tartományát összeforrasztani képes.” 

A felvidéki Szepsiben született, de gyermekkorában családjával Budapestre áttelepített Csáji az egri Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát 1964-ben. A festészeti pályakezdésekor készített, „szürenon” névre keresztelt művei társították egymással a szürrealizmust és a nonfigurativitást. Kiforrott olajképein plasztikusan kidomborodó, kalligrafikus „írásjelek”, informel alakzatok sorakoznak a felületen, archaikus kultúrák fiktív üzeneteiként. A művész saját értelmezése szerint „Az Üzenet-Jelrácsok plasztikus gesztusstruktúrák, a kéz pantomimikus táncaként értelmezhető, fénnyel átformálható, a mában az ősi kultúrák igézetét magában hordozó, a káosz és a rend határán megvalósuló üzenetek.” A szürkés-barnás, fémesen csillogó, mindmáig gyarapodó „jelrács-sorozat” egy ideig applikált, feketébe burkolózó tárgyakkal gazdagodott, majd visszatért a plasztikus festékmasszához. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csáji konceptuális alkotóként és tevékeny szervezőként vett részt a neoavantgárd színtér fontos eseményeiben (Szürenon-csoport, balatonboglári Kápolna-tárlatok stb.). A hetvenes évek közepétől kezdve foglalkozik – a surlófényes reliefhatástól továbblépve – a különféle fénytechnológiai eljárások képzőművészeti hasznosításával, hologramos műveket és lézerinstallációkat hozva létre. A tudományos megismerés igényétől hajtva a nyolcvanas években az MTA Központi Fizikai Kutatóintézetében tanulmányozta a lézertechnológiát, majd a BME-n a reflexiós holográfiát, utána a legendás amerikai MIT-n a transzmissziós holográfiát. Fényművészeti munkái a nyolcvanas évektől kezdve fontos nemzetközi kiállításokon szerepeltek, alkotásai több külföldi múzeumban is megtalálhatók, Szöultól Cambridge-ig. Számos díj birtokosa – köztük a Munkácsy-díjé –, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, de szabadalom is kötődik a nevéhez. Budapesten él és dolgozik.

Rieder Gábor