Mi az a minimum, ami ahhoz kell, hogy egy jó festmény szülessen a XXI. században? Bernáth Dániel művészeti programja mintha eköré a kérdés köré épülne, és megtartja ennek az egyszerűségnek a vezérfonalát, amikor nem terheli narratívával a képet, hanem egy rendkívül leredukált vizuális nyelvvel rendhagyó festészeti alapot választva megáll a minimalizmus és absztrakció eszköztáránál.

A művész egyértelműen a festészet és annak kérdései mellett tette le a voksot, miután 2014-ben lediplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Ekkor nyerte el a Gruber Béla-díjat, 2015-ben pedig a neves Essl Művészeti Díjat. 2020-ban pedig Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjban részesült, 2022-ben a Strabag Díj nyertese, a Strabag Kunstforumban (Ausztria) nyílik egyéni kiállítása. Bár alkotóideje nagy részét elvonulva tölti a Mátrában egy műteremházban, több nemzetközi rezidencia programon vett részt Spanyolországban, Németországban, vagy az ausztriai Kremsben. Több egyéni és csoportos kiállítás résztvevője.

Bernáth Dániel a természet egyszerűségének erejét hozza a műterembe, a változást, fejlődést pedig a hegel-i dialektika működése alapján látja. Felteszi azt a második kérdést is, hogy hogyan lehet mindezt, tehát ezt az erőt és rendet megjeleníteni egy olyan tárgyban, amit festménynek hívunk? Ez a kérdés egyszerre annyira egyszerű és összetett, mint – bibliai példázattal élve – meglátni az univerzum lehetőségét egy mustármagban.

A művész „válasza” az, hogy a festmény alapjának rendhagyó formát választ. Vagy a képkeretek görbék és organikusak, ezáltal már egy természetközeli élményt nyújtva az amúgy neonszínekkel felépített minimalista kompozíciónak, vagy maga a táblakép alapja lesz a természet, és a fa anyaga, amit láthatóvá tesz, megengedi ezt a minimális szimbolizmus lehetőségét megnyilvánulni. Másrészről azáltal, hogy tárggyá alakítja, a festmény elveszti a modernista l’art pour l’art értelmében azt a tulajdonságát, amit viszont a minimalizmus és az absztrakció indikálna, nevezetesen azt, hogy nem vonatkozik, nem utal semmire saját magán kívül. Talán ennek az ellentmondásnak a feszültsége, dialektikája miatt lesz az, amitől ezek a tárgy-festmények valóban ikonokká, kortárs ikonokká válnak, és igazi ikonokhoz híven nem reprezentálnak, hanem megtestesítenek, és valóban azok lesznek, ami. Az ellentétek kioltják egymást, és megjelenik az univerzum lehetősége a mustármagban.

Vékony Délia

Mi az a minimum, ami ahhoz kell, hogy egy jó festmény szülessen a XXI. században? Bernáth Dániel művészeti programja mintha eköré a kérdés köré épülne, és megtartja ennek az egyszerűségnek a vezérfonalát, amikor nem terheli narratívával a képet, hanem egy rendkívül leredukált vizuális nyelvvel rendhagyó festészeti alapot választva megáll a minimalizmus és absztrakció eszköztáránál.

A művész egyértelműen a festészet és annak kérdései mellett tette le a voksot, miután 2014-ben lediplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Ekkor nyerte el a Gruber Béla-díjat, 2015-ben pedig a neves Essl Művészeti Díjat. 2020-ban pedig Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjban részesült, 2022-ben a Strabag Díj nyertese, a Strabag Kunstforumban (Ausztria) nyílik egyéni kiállítása. Bár alkotóideje nagy részét elvonulva tölti a Mátrában egy műteremházban, több nemzetközi rezidencia programon vett részt Spanyolországban, Németországban, vagy az ausztriai Kremsben. Több egyéni és csoportos kiállítás résztvevője.

Bernáth Dániel a természet egyszerűségének erejét hozza a műterembe, a változást, fejlődést pedig a hegel-i dialektika működése alapján látja. Felteszi azt a második kérdést is, hogy hogyan lehet mindezt, tehát ezt az erőt és rendet megjeleníteni egy olyan tárgyban, amit festménynek hívunk? Ez a kérdés egyszerre annyira egyszerű és összetett, mint – bibliai példázattal élve – meglátni az univerzum lehetőségét egy mustármagban.

A művész „válasza” az, hogy a festmény alapjának rendhagyó formát választ. Vagy a képkeretek görbék és organikusak, ezáltal már egy természetközeli élményt nyújtva az amúgy neonszínekkel felépített minimalista kompozíciónak, vagy maga a táblakép alapja lesz a természet, és a fa anyaga, amit láthatóvá tesz, megengedi ezt a minimális szimbolizmus lehetőségét megnyilvánulni. Másrészről azáltal, hogy tárggyá alakítja, a festmény elveszti a modernista l’art pour l’art értelmében azt a tulajdonságát, amit viszont a minimalizmus és az absztrakció indikálna, nevezetesen azt, hogy nem vonatkozik, nem utal semmire saját magán kívül. Talán ennek az ellentmondásnak a feszültsége, dialektikája miatt lesz az, amitől ezek a tárgy-festmények valóban ikonokká, kortárs ikonokká válnak, és igazi ikonokhoz híven nem reprezentálnak, hanem megtestesítenek, és valóban azok lesznek, ami. Az ellentétek kioltják egymást, és megjelenik az univerzum lehetősége a mustármagban.

Vékony Délia

Mi az a minimum, ami ahhoz kell, hogy egy jó festmény szülessen a XXI. században? Bernáth Dániel művészeti programja mintha eköré a kérdés köré épülne, és megtartja ennek az egyszerűségnek a vezérfonalát, amikor nem terheli narratívával a képet, hanem egy rendkívül leredukált vizuális nyelvvel rendhagyó festészeti alapot választva megáll a minimalizmus és absztrakció eszköztáránál.

A művész egyértelműen a festészet és annak kérdései mellett tette le a voksot, miután 2014-ben lediplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Ekkor nyerte el a Gruber Béla-díjat, 2015-ben pedig a neves Essl Művészeti Díjat. 2020-ban pedig Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjban részesült, 2022-ben a Strabag Díj nyertese, a Strabag Kunstforumban (Ausztria) nyílik egyéni kiállítása. Bár alkotóideje nagy részét elvonulva tölti a Mátrában egy műteremházban, több nemzetközi rezidencia programon vett részt Spanyolországban, Németországban, vagy az ausztriai Kremsben. Több egyéni és csoportos kiállítás résztvevője.

Bernáth Dániel a természet egyszerűségének erejét hozza a műterembe, a változást, fejlődést pedig a hegel-i dialektika működése alapján látja. Felteszi azt a második kérdést is, hogy hogyan lehet mindezt, tehát ezt az erőt és rendet megjeleníteni egy olyan tárgyban, amit festménynek hívunk? Ez a kérdés egyszerre annyira egyszerű és összetett, mint – bibliai példázattal élve – meglátni az univerzum lehetőségét egy mustármagban.

A művész „válasza” az, hogy a festmény alapjának rendhagyó formát választ. Vagy a képkeretek görbék és organikusak, ezáltal már egy természetközeli élményt nyújtva az amúgy neonszínekkel felépített minimalista kompozíciónak, vagy maga a táblakép alapja lesz a természet, és a fa anyaga, amit láthatóvá tesz, megengedi ezt a minimális szimbolizmus lehetőségét megnyilvánulni. Másrészről azáltal, hogy tárggyá alakítja, a festmény elveszti a modernista l’art pour l’art értelmében azt a tulajdonságát, amit viszont a minimalizmus és az absztrakció indikálna, nevezetesen azt, hogy nem vonatkozik, nem utal semmire saját magán kívül. Talán ennek az ellentmondásnak a feszültsége, dialektikája miatt lesz az, amitől ezek a tárgy-festmények valóban ikonokká, kortárs ikonokká válnak, és igazi ikonokhoz híven nem reprezentálnak, hanem megtestesítenek, és valóban azok lesznek, ami. Az ellentétek kioltják egymást, és megjelenik az univerzum lehetősége a mustármagban.

Vékony Délia

Mi az a minimum, ami ahhoz kell, hogy egy jó festmény szülessen a XXI. században? Bernáth Dániel művészeti programja mintha eköré a kérdés köré épülne, és megtartja ennek az egyszerűségnek a vezérfonalát, amikor nem terheli narratívával a képet, hanem egy rendkívül leredukált vizuális nyelvvel rendhagyó festészeti alapot választva megáll a minimalizmus és absztrakció eszköztáránál.

A művész egyértelműen a festészet és annak kérdései mellett tette le a voksot, miután 2014-ben lediplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Ekkor nyerte el a Gruber Béla-díjat, 2015-ben pedig a neves Essl Művészeti Díjat. 2020-ban pedig Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjban részesült, 2022-ben a Strabag Díj nyertese, a Strabag Kunstforumban (Ausztria) nyílik egyéni kiállítása. Bár alkotóideje nagy részét elvonulva tölti a Mátrában egy műteremházban, több nemzetközi rezidencia programon vett részt Spanyolországban, Németországban, vagy az ausztriai Kremsben. Több egyéni és csoportos kiállítás résztvevője.

Bernáth Dániel a természet egyszerűségének erejét hozza a műterembe, a változást, fejlődést pedig a hegel-i dialektika működése alapján látja. Felteszi azt a második kérdést is, hogy hogyan lehet mindezt, tehát ezt az erőt és rendet megjeleníteni egy olyan tárgyban, amit festménynek hívunk? Ez a kérdés egyszerre annyira egyszerű és összetett, mint – bibliai példázattal élve – meglátni az univerzum lehetőségét egy mustármagban.

A művész „válasza” az, hogy a festmény alapjának rendhagyó formát választ. Vagy a képkeretek görbék és organikusak, ezáltal már egy természetközeli élményt nyújtva az amúgy neonszínekkel felépített minimalista kompozíciónak, vagy maga a táblakép alapja lesz a természet, és a fa anyaga, amit láthatóvá tesz, megengedi ezt a minimális szimbolizmus lehetőségét megnyilvánulni. Másrészről azáltal, hogy tárggyá alakítja, a festmény elveszti a modernista l’art pour l’art értelmében azt a tulajdonságát, amit viszont a minimalizmus és az absztrakció indikálna, nevezetesen azt, hogy nem vonatkozik, nem utal semmire saját magán kívül. Talán ennek az ellentmondásnak a feszültsége, dialektikája miatt lesz az, amitől ezek a tárgy-festmények valóban ikonokká, kortárs ikonokká válnak, és igazi ikonokhoz híven nem reprezentálnak, hanem megtestesítenek, és valóban azok lesznek, ami. Az ellentétek kioltják egymást, és megjelenik az univerzum lehetősége a mustármagban.

Vékony Délia

Mi az a minimum, ami ahhoz kell, hogy egy jó festmény szülessen a XXI. században? Bernáth Dániel művészeti programja mintha eköré a kérdés köré épülne, és megtartja ennek az egyszerűségnek a vezérfonalát, amikor nem terheli narratívával a képet, hanem egy rendkívül leredukált vizuális nyelvvel rendhagyó festészeti alapot választva megáll a minimalizmus és absztrakció eszköztáránál.

A művész egyértelműen a festészet és annak kérdései mellett tette le a voksot, miután 2014-ben lediplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Ekkor nyerte el a Gruber Béla-díjat, 2015-ben pedig a neves Essl Művészeti Díjat. 2020-ban pedig Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjban részesült, 2022-ben a Strabag Díj nyertese, a Strabag Kunstforumban (Ausztria) nyílik egyéni kiállítása. Bár alkotóideje nagy részét elvonulva tölti a Mátrában egy műteremházban, több nemzetközi rezidencia programon vett részt Spanyolországban, Németországban, vagy az ausztriai Kremsben. Több egyéni és csoportos kiállítás résztvevője.

Bernáth Dániel a természet egyszerűségének erejét hozza a műterembe, a változást, fejlődést pedig a hegel-i dialektika működése alapján látja. Felteszi azt a második kérdést is, hogy hogyan lehet mindezt, tehát ezt az erőt és rendet megjeleníteni egy olyan tárgyban, amit festménynek hívunk? Ez a kérdés egyszerre annyira egyszerű és összetett, mint – bibliai példázattal élve – meglátni az univerzum lehetőségét egy mustármagban.

A művész „válasza” az, hogy a festmény alapjának rendhagyó formát választ. Vagy a képkeretek görbék és organikusak, ezáltal már egy természetközeli élményt nyújtva az amúgy neonszínekkel felépített minimalista kompozíciónak, vagy maga a táblakép alapja lesz a természet, és a fa anyaga, amit láthatóvá tesz, megengedi ezt a minimális szimbolizmus lehetőségét megnyilvánulni. Másrészről azáltal, hogy tárggyá alakítja, a festmény elveszti a modernista l’art pour l’art értelmében azt a tulajdonságát, amit viszont a minimalizmus és az absztrakció indikálna, nevezetesen azt, hogy nem vonatkozik, nem utal semmire saját magán kívül. Talán ennek az ellentmondásnak a feszültsége, dialektikája miatt lesz az, amitől ezek a tárgy-festmények valóban ikonokká, kortárs ikonokká válnak, és igazi ikonokhoz híven nem reprezentálnak, hanem megtestesítenek, és valóban azok lesznek, ami. Az ellentétek kioltják egymást, és megjelenik az univerzum lehetősége a mustármagban.

Vékony Délia