Balázs Nikolett, a MŰTŐ kollektíva tagja 2016-ban szerezte meg diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, azóta pedig több, jelentős elismerést is kapott: 2020-ban a Secondary Archive Young Woman Artist pályázatát nyerte meg, amelyet a 2022-es Manifesta 14 – Prishtina során mutattak be. 2021-ben egyaránt jelölték a Leopold Bloom és az Esterházy Art Awardra, két évvel később pedig első magyar meghívott művészként szerepelt Chilében a SACO Biennálén, ezután rögtön New Yorkban töltött 2 hónapot a Visegrad Fund művészeti rezidenciájával. 2024 februárjában Pozsonyban nyílt önálló kiállítása Born Free címmel.

Művészeti praxisában Balázs az őt meghatározó és körülvevő kettősségeket, generációs, társadalmi, kulturális és szociális értékválságokat vizsgálja és értelmezi újra mind esztétikailag, mind tartalmilag az elengedés/feloldozás nyers, kitárulkozó aktusában, a női nézőpontú önkeresés és önreflexió konstruktivista szintézisében. Eljárásában azokkal a technikákkal dolgozik, amelyet mezőgazdasági-kétkezi munkát végző szüleitől, nagyszüleitől tanult a román-magyar határhoz közeli Létavértesen. Az alkotásokhoz kiszanált gumicsöveket és (zsák)vásznakat, MÉH-telepen gyűjtött fémforgácsokat, építkezésen hulladékként keletkezett XPS lapokat gyúrja, tapasztja, csavarja, varrja és vágja, míg egy harmonikus kollázsként újjá nem születnek az anyagok, amelyek mégis a kistelepülések szükségmegoldását, a húsbavágóan otthonos „tákolmány-esztétikáját” idézik meg. Balázs Nikolett saját munkáit olyan mély rétegekig ható, „tárgyi kapaszkodóknak” hívja, amelyek önmaguk absztrakt, szigorú felépítettségével, mégis burjánzó jelképiségével egyszerre kínálnak vizuális és haptikus élményt, társadalmi és ökológiai korlenyomatot (Palást, Szomjas virág, 2022). A Hozzávalók, Origó és Fészek (2021) című alkotások az alantas, a jelen „simaság-esztétikájából” kivetnivaló matériáknak a maternális metamorfózis-történetei, az önarckép, testi reprezentáció és belső líraiságnak vallomásos emlékművei.

Szabó Annamária