mnbarts_logo_header

New Function. Művészek, mérnökök, kivitelezők – Válogatás az MNB kortárs gyűjteményéből

“2025-ben Miskolcon folytatjuk a magyarországi helyszíneken való bemutatkozást. A tárlat – a veszprémi, budapesti és győri bemutatókat követően – hozzájárul az MNB-gyűjtemény hazai láthatóságának erősítéséhez, amire változatlanul különösen nagy hangsúlyt kívánunk helyzeni. A kiállítás-sorozatot a Miskolci Galéria kiállítóterében megrendezendő bemutatóval gazdagítjuk, hogy az ország minden pontján élőkhöz elvigyünk egy olyan válogatást a jegybanki gyűjteményből, amihez abban a régióban tudnak kapcsolódni” – emelte ki Hamvai Kinga, az MNB Arts and Culture vezetője.

Fülöp Tímea kurálásában New Function. Művészek, mérnökök, kivitelezők – Válogatás a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből címen megvalósuló tárlat egy olyan csoportos kiállítást mutat be 2025. január 31. és március 16. között, amely a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből válogat és Miskolc városának karakterére reflektál.

 

Fülöp Tímea kurátori koncepciójának fókuszában olyan művészek állnak, akik praxisukban szoros kapcsolatot ápolnak a technológiai és ipari fejlődéssel. A kiállított tárgyak arra a folyamatra hívják fel a figyelmet, melynek során az új és régi ipari eljárások, eszközök, illetve anyagok beépülnek a művészetbe, kiegészítve a klasszikus hagyományokat. A váratlan funkciók felfedezése ugyanannyira bizonyítja a mérnöki gondolkodás sokoldalúságát, mint a művészi kreativitást.

A kiállításban fontos szerepet kap a fa- és fémipar, a bányászat, az üvegművesség, az ezeket kiszolgáló gépipar, illetve az építőipar. A kiválasztott művek árnyalják a gyártás asszociációs körébe tartozó sterilitást, a lézervágott elemek uniformitásától elkezdve az autófényező festékpisztolyok pontosságáig, a hangsúly ugyanis szabad felhasználásukra kerül, illetve utalnak a művészeti termelésre és az alkotásra mint munkavégzésre.

“A művészek szeretnek kísérletezni, így mindig is hatást gyakoroltak rájuk a különböző tudományos áttörések és technológiai fejlesztések, akár korábban ismeretlen pigmentekről volt szó, akár sokszorosítási eljárásokról, vagy újabban a ready-made-ről és az újmédiáról. Jelenünk művészeti tendenciáiban is megfigyelhető az iparral való párhuzamos haladás, ám a jelenség jóval szerteágazóbbá vált a fejlődés felgyorsulásának köszönhetően. A New Function című kiállítás a műtárgyba foglalt technikai lehetőségeket igyekszik rendszerezni, hogy így tegye lekövethetővé az adaptációk forrását, miközben a tervezés és gyártás vizualitásra gyakorolt hatását is láthatóvá teszi” – foglalta össze Fülöp Tímea kurátor a válogatás esszenciáját.

A kiállítás nemcsak arra tér ki, hogy a számítástechnika fejlődése hogyan hatott a művészeti gyakorlatokra, hanem a legaktuálisabb posztdigitális irányzat bemutatásával teret biztosít annak megmutatására, hogy a digitális tervezésben és a nyomtatásban hogyan jelenik meg újra az emberi kéz nyoma.

 

New Function. Művészek, mérnökök, kivitelezők –

Válogatás a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből

Kiállítás megnyitója: 2025. január 30., 18:00

Kiállítás megtekinthető: 2025. január 31. – 2025. március 16.

Kiállítás helyszíne: Miskolci Galéria

A 2013 júliusa óta a Herman Ottó Múzeum tagintézményeként működő Miskolci Galéria Miskolc belvárosában négy helyszínen működteti kiállítóhelyeit. Főépülete, a belváros szívében lévő barokk kúria (Rákóczi-ház, Rákóczi út 2.) felújított és kibővített tereiben kapott helyet. A város vizuális művészeti központjaként funkcionál, amelyben az 1967-es alapítás óta eltelt időszak hagyományai és a 21. század kortárs művészeti jelenségei egyaránt megtalálhatóak.

Több mint 300 négyzetméternyi kiállítóhelyein periodikusan jelentkező kiállítások (Országos Grafikai Triennále, Téli Tárlat) és tematikus kiállítás-sorozatok mellett, kortárs hazai és külföldi alkotók, alkotócsoportok állítanak ki. Tudományos konferenciáknak, művészeteket népszerűsítő programoknak és társművészeti rendezvényeknek is otthont ad jó akusztikájú termeiben és mediterrán hangulatú udvarán. Munkájának hangsúlyos eleme a múzeumpedagógia, amelynek keretében speciális tanulmányi kiállítás-sorozatokat készít (NAGY KUNSZT Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeum) diákoknak szóló foglalkozásokkal, a kortárs művészet népszerűsítése és a vizuális értékrend fejlesztése érdekében.

Fotó és interjúigény esetén:

info@mnbarts.hu