2007-ben a Velencei Biennálén a magyar pavilon nyerte el a nagy presztízsű Arany Oroszlán-díjat. A legjobbnak nyilvánított nemzeti pavilon Tímár Katalin kurálása alatt egyetlen videoinstallációt mutatott be, az akkor fiatal művésznek számító Andreas Fogarasi művét, amelynek témája a budapesti művelődési házak szocializmusból fennmaradt fizikai és szellemi hagyatéka volt. A lassú, dokumentarista, esztétikájában „szocialista minimalista” mű annak ellenére hívta fel magára a figyelmet, hogy természetét tekintve nem biennáléra való, hiszen ezeken a nagy nemzetközi tárlatokon a gyors hatás a lényeg. 

Fogarasi háttere az építészet; a bécsi Iparművészeti Főiskolán folytatott építészeti tanulmányokat, majd érdeklődése a bécsi Képzőművészeti Akadémiára terelte át. Képzőművészeti tanulmányai mellett megmaradt építészeti érdeklődése, és továbbra is ez művészete kiindulási alapja. A biennálé sikere óta számos neves nemzetközi szereplése volt Mexikóvárosban (Proyectos Monclova, 2016), Los Angelesben (MAK Center, 2014, Oscar Tuazonnal), São Paulóban (Galeria Vermelho, 2014), kiállított Lipcsében, Madridban, Párizsban és New Yorkban is olyan rangos intézményekben, mint a Palais de Tokyo, a Frankfurter Kunstverein, a bécsi MUMOK vagy a Ludwig Múzeumok. Legutóbbi nagyszabású hazai megmutatkozása a Skin City – A város bőre című egyéni kiállítása volt a Budapest Galériában 2022-ben. 

Fogarasi munkássága halmozottan összetett. Magába foglalja a konceptualista művészet eszmeiségét, a minimalizmus esztétikáját, és a research-based art feltárási szándékait. A rajz, a grafika és a festészet konzervatív keretei között mozogva használja az építészet letisztult tervezői formáit, amelyeket a történelmi múlt roppant személyes, emberi és ismerős érzeteivel vegyít. Az épített környezetet, gyakran szocialista helyszíneket nem csak régészeti leletként mutatja be, hanem az identitás, emlékezés, a hagyaték komplex kérdéseire világít rá. Műveiben elegáns dialógusba helyezi a képzőművészet hagyományos anyagait, mint a vásznat, grafitot, festéket a bontási helyszínekről származó épületmaradványokkal. Így az absztrakció univerzális esztétikáját, időtlenségét és személytelenségét az épületekben használt anyagok szubsztanciájának és történelmiségének súlyával ütközteti, sokrétű asszociációs lehetőséggel ruházva fel a művet. 

Vékony Délia 

2007-ben a Velencei Biennálén a magyar pavilon nyerte el a nagy presztízsű Arany Oroszlán-díjat. A legjobbnak nyilvánított nemzeti pavilon Tímár Katalin kurálása alatt egyetlen videoinstallációt mutatott be, az akkor fiatal művésznek számító Andreas Fogarasi művét, amelynek témája a budapesti művelődési házak szocializmusból fennmaradt fizikai és szellemi hagyatéka volt. A lassú, dokumentarista, esztétikájában „szocialista minimalista” mű annak ellenére hívta fel magára a figyelmet, hogy természetét tekintve nem biennáléra való, hiszen ezeken a nagy nemzetközi tárlatokon a gyors hatás a lényeg. 

Fogarasi háttere az építészet; a bécsi Iparművészeti Főiskolán folytatott építészeti tanulmányokat, majd érdeklődése a bécsi Képzőművészeti Akadémiára terelte át. Képzőművészeti tanulmányai mellett megmaradt építészeti érdeklődése, és továbbra is ez művészete kiindulási alapja. A biennálé sikere óta számos neves nemzetközi szereplése volt Mexikóvárosban (Proyectos Monclova, 2016), Los Angelesben (MAK Center, 2014, Oscar Tuazonnal), São Paulóban (Galeria Vermelho, 2014), kiállított Lipcsében, Madridban, Párizsban és New Yorkban is olyan rangos intézményekben, mint a Palais de Tokyo, a Frankfurter Kunstverein, a bécsi MUMOK vagy a Ludwig Múzeumok. Legutóbbi nagyszabású hazai megmutatkozása a Skin City – A város bőre című egyéni kiállítása volt a Budapest Galériában 2022-ben. 

Fogarasi munkássága halmozottan összetett. Magába foglalja a konceptualista művészet eszmeiségét, a minimalizmus esztétikáját, és a research-based art feltárási szándékait. A rajz, a grafika és a festészet konzervatív keretei között mozogva használja az építészet letisztult tervezői formáit, amelyeket a történelmi múlt roppant személyes, emberi és ismerős érzeteivel vegyít. Az épített környezetet, gyakran szocialista helyszíneket nem csak régészeti leletként mutatja be, hanem az identitás, emlékezés, a hagyaték komplex kérdéseire világít rá. Műveiben elegáns dialógusba helyezi a képzőművészet hagyományos anyagait, mint a vásznat, grafitot, festéket a bontási helyszínekről származó épületmaradványokkal. Így az absztrakció univerzális esztétikáját, időtlenségét és személytelenségét az épületekben használt anyagok szubsztanciájának és történelmiségének súlyával ütközteti, sokrétű asszociációs lehetőséggel ruházva fel a művet. 

Vékony Délia 

2007-ben a Velencei Biennálén a magyar pavilon nyerte el a nagy presztízsű Arany Oroszlán-díjat. A legjobbnak nyilvánított nemzeti pavilon Tímár Katalin kurálása alatt egyetlen videoinstallációt mutatott be, az akkor fiatal művésznek számító Andreas Fogarasi művét, amelynek témája a budapesti művelődési házak szocializmusból fennmaradt fizikai és szellemi hagyatéka volt. A lassú, dokumentarista, esztétikájában „szocialista minimalista” mű annak ellenére hívta fel magára a figyelmet, hogy természetét tekintve nem biennáléra való, hiszen ezeken a nagy nemzetközi tárlatokon a gyors hatás a lényeg. 

Fogarasi háttere az építészet; a bécsi Iparművészeti Főiskolán folytatott építészeti tanulmányokat, majd érdeklődése a bécsi Képzőművészeti Akadémiára terelte át. Képzőművészeti tanulmányai mellett megmaradt építészeti érdeklődése, és továbbra is ez művészete kiindulási alapja. A biennálé sikere óta számos neves nemzetközi szereplése volt Mexikóvárosban (Proyectos Monclova, 2016), Los Angelesben (MAK Center, 2014, Oscar Tuazonnal), São Paulóban (Galeria Vermelho, 2014), kiállított Lipcsében, Madridban, Párizsban és New Yorkban is olyan rangos intézményekben, mint a Palais de Tokyo, a Frankfurter Kunstverein, a bécsi MUMOK vagy a Ludwig Múzeumok. Legutóbbi nagyszabású hazai megmutatkozása a Skin City – A város bőre című egyéni kiállítása volt a Budapest Galériában 2022-ben. 

Fogarasi munkássága halmozottan összetett. Magába foglalja a konceptualista művészet eszmeiségét, a minimalizmus esztétikáját, és a research-based art feltárási szándékait. A rajz, a grafika és a festészet konzervatív keretei között mozogva használja az építészet letisztult tervezői formáit, amelyeket a történelmi múlt roppant személyes, emberi és ismerős érzeteivel vegyít. Az épített környezetet, gyakran szocialista helyszíneket nem csak régészeti leletként mutatja be, hanem az identitás, emlékezés, a hagyaték komplex kérdéseire világít rá. Műveiben elegáns dialógusba helyezi a képzőművészet hagyományos anyagait, mint a vásznat, grafitot, festéket a bontási helyszínekről származó épületmaradványokkal. Így az absztrakció univerzális esztétikáját, időtlenségét és személytelenségét az épületekben használt anyagok szubsztanciájának és történelmiségének súlyával ütközteti, sokrétű asszociációs lehetőséggel ruházva fel a művet. 

Vékony Délia