mnbarts_logo_header

Megjelent az MNB Arts and Culture gyűjteményének első díszalbuma

A kötet „Zoom – 100 mű a gyűjteményből” címet kapta és a reprodukciókon kívül rövid művészbemutatókat is közöl.

A neves nemzetközi banki gyűjtemények időről-időre exkluzív válogatásokat adnak ki a kollekciójukból. Ezek a reprezentatív albumok egyedi darabok, magukban őrzik a gyűjtemény esszenciáját. A MNB által életre hívott gyűjtemény esetében most jött el az az örömteli pillanat, hogy elkészült az első díszalbum, amely harmincnégy alkotó száz művét mutatja be, a gyűjtemény legjavának számító, „ crème de la crème-t”.

A különleges album a reprodukciók mellett olyan nem mindennapi technikájú extra részletfotókat is tartalmaz, amelyek egészen közelről láttatják a festmények felszínét, a kép anyagiságát, a művészek ecsetkezelését vagy a szobrok elemeinek illeszkedését. Ily módon idézi meg a műtárgyakat a kiadvány, hogy a kötet lapozgatása közben is átélhető legyen a művészi élmény.

Az MNB fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalás feladatait, azon belül is az értékőrzést és művészetpártolást. Ahogy Matolcsy György az MNB elnöke fogalmazta meg a kiadvány előszavában:

„A művészet pártolása, a művészeti értékek mentése és őrzése a kiemelt jelentőségű közügyek közé tartozik. Nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalást elősegítő programjaiban kezdettől fogva előkelő helyen szerepelt – és korszakos eredményekkel járt – a több művészeti ágra is kiterjedő, felelős értékmentő tevékenység. Ennek egyik fontos területe a képzőművészet, ahol a legutóbbi időszakban elsősorban a hazai kortárs alkotások kerültek értékteremtő és értékőrző missziónk középpontjába. Olyan gyűjteményt építettünk és építünk, amelybe a jelen – jövőnek szólva is érvényes – kincsei kerülnek; olyan kortárs magyar alkotások, amelyek már világhírűek, vagy éppen világhírre érdemesek.”

Egy kvalitásos vállalati gyűjtemény műalkotásai alapesetben is értékrendet közvetítenek, formálják annak közösségi identitását. A jegybank gyűjteményépítése nemcsak a bank munkatársainak teremt páratlan munkakörnyezetet, de a tágabb közösségünk, az egész nemzet jó hírét, kulturális jelenlétét, kortársművészeti sajátosságait is viszi a világba.

A kötet szerkesztője a gyűjteményépítésben is szerepet vállaló művészettörténész, Rieder Gábor volt. Tőle ered a „zoom-koncepció”, ami hangsúlyos szerepet játszik az album vizuális világában is. Egyrészt utal a válogatás irányvonalára, a rászűkítésre azaz a száz kiválogatott műre, másrészt a „makró fotók”-ra, amik láttatni engedik és a figyelem középpontjába helyezik az apró, izgalmas részleteket.

A kötet összeállítása során a gyűjteményhez köthető kurátorok – Keserü Katalin, Fabényi Júlia, Hamvai Kinga, Petrányi Zsolt, Rieder Gábor és Spengler Katalin – kiválasztottak 34 alkotót, a mesterek, középgenerációsok és fiatalok három kategóriájából,

Az díszalbum grafikáját és szerkesztését a Császár Adriennek, Kaszanyi Nórának és a de_formnak köszönhetjük. A grafikai ügynökség saját hitvallását tükrözi az kiadvány, hiszen az egyedi designt kifinomult vizuális koncepcióval párosították, ezáltal a számos művész alkotásait tartalmazó katalógus egy egységes és modern képet közvetít. A részletfotókat Bíró Dávid készítette.

A kiadvány a Magyar Nemzeti Bank által életre hívott kortárs művészeti gyűjteményt menedzselő divízió, az MNB Arts and Culture gondozásában valósult meg.