
Minden gyűjtemény, így az MNB által életre hívott kollekció is, törekszik a műtárgyegyüttesben létrejövő kohéziós erőket domborítani
Hírek

MNB kortárs gyűjtemény: befektetés a jövőbe – A Világgazdaság portál interjúja Hamvai Kingával
A magyar képzőművészet, valamint a hazai kortárs alkotók bemutatása és támogatása már régóta a Magyar Nemzeti Bank célkitűzése. Az intézmény művészetpártoló, értékmentő és értékgyarapító törekvései

Absztrakt nézőpontok az MNB gyűjteményben
Minden gyűjtemény, így az MNB által életre hívott kollekció is, törekszik a műtárgyegyüttesben létrejövő kohéziós erőket domborítani, ami nem zárja ki, hogy megférnek egymás mellett

Hazai alkotók képeit tekinthetik meg a sanghaji Liu Haisu Művészeti Múzeumba látogatók
A kontinenseken átívelő Az Út – Fajó János és a Pesti Műhely című csoportos kiállítás díszmegnyitóján több fontos szakmai személy is tiszteletét tette. A shanghai

A pécsi szál
Interjú Somody Péterrel

Egy formarendszer – számtalan lehetőség
Melkovics Tamás szobrászművész több alkotása is szerepel az MNB gyűjteményében, ezek közül most három a Gödöllői Iparművészeti Műhely kiállításán látható augusztus 19-ig. A művészt műterem váltás közben értük utol és új terveiről kérdeztük.

A digitális forradalom gyermekei az MNB gyűjteményében
A kilencvenes években született és mára a húszas, harmincas éveiben járó művésznemzedék a legfiatalabb korosztály a MNB Gyűjteményének alkotói közt.

Kurátori tárlatvezetés a Q Contemporaryban
Az MNB munkatársai mélyrehatóan ismerhették meg Keserü Ilona művészetét Zsikla Mónika tolmácsolásában

Gyereknap a Folyékony időszeletek kiállításon
A gyereknapi foglalkozásokon kisebbekkel és nagyobbakkal, több családdal közösen fedeztük fel a Folyékony időszeletek kiállítást a veszprémi Dubniczay-palotában.

Művészetközvetítés a gyakorlatban
A Folyékony időszeletek címet viselő tárlaton nagy hangsúlyt fektetnek az edukációra

Folyékony időszeletek finissage és tárlatvezetés
Június 11-én délelőtt 11 órakor várjuk az érdeklődőket a Folyékony időszeletek csoportos kiállítás záró eseményére.

Folyékony időszeletek – Az Országút kulturális folyóirat interjúja Hamvai Kingával
Megjelent online az Országút interjúja Hamvai Kingával.

Az angyalok része
Interjú Nemes Mártonnal

Több generáció, tizenöt alkotó, három időszelet
A Helló Veszprém-Balaton interjúja Hamvai Kingával

Metszetben az idő
Kovács Alex kritikája az Újművészetben

Vető Orsolya Lia organikus és burjánzó világa
Interjú a művésszel

Megnyitott a Folyékony időszeletek című csoportos kiállítás
Június 11-ig látogatható az időszaki kiállítás a Dubniczay-palotában.

A veszprémi Művészetek Háza sajtótájékoztatóján jártunk
Generációkat átfogó, női művészeknek dedikált kiállítással készül az MNB Arts and Culture

Elkészültünk a Folyékony időszeletek című csoportos kiállítás installálásával
A gyűjtemény női művészeinek alkotásaiból válogatott tárlat szombattól tekinthető meg Veszprémben

Lámfalussy Konferencia
Teret kapott a kortárs művészet is az idei Lámfalussy Konferencián

Kamarakiállítás a BC4LS intézetben
2023. február 16-án az Open Events rendezvénysorozat keretében a BC4LS fenntarthatósági központ megnyitotta kapuit.

Koreában a magyar absztrakció
A Kultura.hu interjúja Petrányi Zsolttal, a Folded – Unfolded kiállítás kurátorával

Szabály és szabálytalanság
Petrányi Zsolt kurátori tárlatvezetése az MNB pop-up kiállításán

Mértani formák a térben
Új valóság teremtése Bortnyik Sándortól Nemes Mártonig – Rieder Gábor az MNB pop-up kiállításáról

SZÍNERŐ
Fabényi Julia válogatása

Pop-up kiállítások
Nagy könyvünnep és kortárs művészeti kiállítás programsorozat

Art Week Dubai 2022
A magyar művészet iránt érdeklődő nemzetközi közönség Dubajban láthatott egy válogatást az MNB-Ingatlan Kft. gyűjteményéből.

A cél: a magyar művészet láthatóvá tétele
Az Új Művészet interjúja Hamvai Kingával

Újhullámos magyar absztrakt Dubajban
A Hype&Hyper beszámolója a dubaji kiállításunkról