Rieder Gábor művészettörténész, kurátor, szerkesztő, a művészeti színtér számos pontján tevékenykedő szereplő. Két éve tagja a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményét felügyelő kuratóriumnak, és ő válogatta a jegybank gyűjteményében szereplő fiatal alkotók munkáiból a jelenleg Ankarában látható „Ösztönvilág és szoftvergrammatika” című kiállítás anyagát.
Hogyan és milyen körülmények között került be az MNB által létrehozott műgyűjtemény kuratóriumi tagjai közé?
A Ludwig Múzeum Frey Krisztián életmű kiállításának kurátoraként dolgoztam 2022 elején, és ahhoz a tárlathoz több mint húsz festményt kölcsönöztünk a MNB gyűjteményből, amelyeket korábban is kutattam, szakmailag feldolgoztam a Frey katalógusban való publikáláshoz. Ezután érkezett a megtisztelő felkérés Hamvai Kinga divízióvezető részéről, hogy vegyek részt a gyűjtemény gyarapítására vonatkozó bizottság munkájában tanácsadóként.
Csatlakozásomkor már több éve zajlott a szerzeményezés, kiváló szakmai grémium támogatásával. Az iparterves művészek és a hatvanas évek nagy generációjából számos nagy név bekerült a gyűjteménybe, múzeumokat megszégyenítő mennyiségű műtárggyal. Erős anyag gyűlt össze, ami szakmai rangot adott ennek az intézménynek.
Kialakult már egy ügyviteli rend, az együttműködő partnerek és galériák pontosan tudták milyen feltételeknek kell megfelelniük az akvizíciókhoz, bejáratott szisztéma szerint működött a MNB és a hazai művészeti színtér együttműködése.
Kényelmes, működő helyzetbe érkeztem, ahol az én feladatom az lett, hogy megnézzem, az eddig gyűjteményezett munkák mellett hol látok lehetséges hiányokat, művészettörténeti szempontból mely művészeket lenne érdemes még beemelni az idősebb és középgenerációs mesterek közül, és felmerült, hogy a fókuszt fordítsuk át a fiatalok felé. Az elmúlt évtizedben nonprofit kiállítóhely és kereskedelmi galéria kurátoraként, illetve szerkesztőként elég sokat foglalkoztam Y-generációs művészekkel. Élő, intenzív kapcsolatom alakult ki a nyolcvanas-kilencvenes években született alkotókkal, sokat jártam hozzájuk műterembe, kiállításokat raktunk össze együtt, szóval széles rálátással rendelkezem a fiatal színtérre. A felkérés idején már dolgoztam a YOUHU címet viselő nagy összefoglaló, nemzetközi közönségnek szóló, angol nyelvű reprezentatív köteten, ami az ezredforduló nemzedékének legígéretesebb, fényes jövő előtt álló művészeit mutatta be. Másfél étvizede veszek részt a kétévente kiírt Esterházy Művészeti Díj odaítélésében, ami azzal jár, hogy több száz fiatal művész beküldött portfólióját nézem át, így belelátok azoknak az életművébe is, akik kevesebbet forognak a budapesti közegben, vidéken, külföldön élnek, vagy nem jó érdekérvényesítők.
Említette a YOUHU kötetet, ami felvet egy fontos kérdést. Az a válogatás megosztó volt, de ez a progresszív galériás színtéren elfogadható. Hogyan lehet egy jegybanki gyűjteménynél biztonságra törekedni, ha fiatal művészek alkotásait kell beemelni?
Művészettörténészként mindig kettős szempontrendszer izgat egy fiatal művész megítélésében. Az egyik az, hogy illeszkedjen egy érvényes nemzetközi kortárs trendhez, illetve megjelenjen a korszakhoz kötődő sajátos nyelvezet vagy aktuális problémakör a művészetében, ami az adott pillanatban fókuszban van.
A másik szempont nehezebb, egyfajta érzelmi vagy pszichológiai kérdés, miszerint mennyi tűz, mekkora ambíció fűti a fiatal művészt, akar-e egyáltalán sikeres lenni. Pontosabban nem is a siker a kulcsfogalom, hanem az, hogy megvan-e benne a vágy és kitartás arra, hogy egy komoly, nagy életművet hozzon létre a következő évtizedekben.
A képzőművészeti pályán hiába indul valaki menő fiatal művészként, akiért lelkesednek a kortársak, én már művészettörténészként, – ismerve a 20. század művészeinek életútját – , látom, hogy egy diadalmas, jó indulás után nagyon el tud laposodni egy életmű, meg tud törni egy jól induló karrier. Engem is az izgat, hogyan lehet megtalálni a potenciális fiatalok közül azokat, akik 30-40 év múlva tényleg megbecsült nagy művésszé válnak.
Egy ilyen intézményi – sőt lehet mondani nemzeti karakterű – gyűjteménynél, ahol évtizedek múlva számon lehet kérni, sikeres művész lett-e az ide bekerült fiatalból, nagyobb a felelősség.
A kollekció 1400 műtárgya megmutatja, miként gondolkodunk a 2010-es, 2020-as években a magyar kortárs művészetről. Financiális léptékét tekintve is unikális szerzeményezés, ilyen volument még nem láttunk a magyar művészet történetében. Állami vásárlások közül talán az egyetlen, ami párhuzamba állítható, a háború után a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének feltöltése az ötvenes évek közepétől a hatvanas évekig. Az a gyorsaság, és az az intenzitás, ahogy az MNB által életre hívott gyűjtemény felépült, nemzetközileg is nagyon ritka és különleges szituáció.
Mely művészektől milyen műveket ajánlott szerzeményezésre? Leginkább a szemléletére szeretnék rákérdezni ezzel a kérdéssel.
Akkor érkeztem, amikor kifejezett szándék volt a fiatalítás, de ezen kívül ránk volt bízva, hogy kit ajánlunk a kollekcióba. Nem válik el annyira egymástól a gondolkodásmódunk Petrányi Zsolttal vagy Fabényi Juliával, ez könnyebbséget jelentett. Nem volt köztünk a kurátorokkal lényeges szemléletbeli különbség, persze ettől még egy-két művészről lehet eltérő véleményünk.
 |  |
Rieder Gábor tárlatvezetése a Mértani Formák a térben című kiállításon, 2022,
Az MNB szívesen kölcsönöz műveket múzeumi tárlatokhoz, és az elmúlt két évben több saját kiállítást is rendeztek. 2022 nyarán Ön is pop-up kiállítással kezdett.
Vendégfalakra akasztva a képeket, a jegybank Krisztina körúti épületének aulájában rendeztem egy pop-up kiállítást. Nem igazán ideális kiállítási helyszín, mégis inspiráló élményként őrzöm, mert akkor tapasztaltam meg kurátorként először milyen gazdag és sokrétű ez a gyűjtemény. Leginkább az volt a kérdés, mi legyen az az egyetlen vonal, amit kiemelek. A geometrikus művészet 20. századi modernista narratíváját rajzoltam föl. Nemcsak a kortárs művészet 60-as évektől kirajzolódó ívét lehetett felrajzolni, hanem kiindulási pontként be tudtam illeszteni Bortnyik egy korai, weimari korszakból származó művét is, ami történetileg a 20. századi magyar geometria ősképe. A Bak Imrétől Nemes Mártonig tartó vonal erre a tág hagyományra épül rá. Ezért lett a Bortnyik-festmény nemcsak címadója a kiállításnak (Mértani formák a térben), hanem ihletadó a falak szerkezetéhez és színéhez.
 |  |
Ösztönvilág és szoftvergrammatika, 2024, CerModern Arts Center
A török-magyar kulturális évad keretében, 2024 őszén Ankarában nyílt kiállítás is az Ön nevéhez fűződik kurátorként. Ennek a koncepciójáról meséljen egy kicsit!
A török-magyar kulturális évad, a két ország közötti diplomáciai kapcsolat száz éves évfordulójának megünneplése teremtette meg a lehetőséget a kiállításra Ankarában, a CerModern Arts Centerben. Ez egy modern Kunsthalle típusú intézmény, élő művészeti tér, sokféle kiállítással és együttműködnek oktatási intézményekkel is.
Az „Ösztönvilág és szoftvergrammatika” című kiállítás a kortárs képzőművészeti alkotások formaképzésének belső logikáját vizsgálja kétféle markáns metódus kiemelésével. Ösztönös formaképzés és digitális layerek. Belülről fakadó organikus képzetek és rajzszoftveres gépi logika. Két nagyon markáns megközelítésmód. Az ösztönvilág zsigeribb, szűrrealizmusból eredő formaalakítás, amikor a művész nem a gondolatokra helyezi a hangsúlyt, hanem jönnek, áradnak belőle a formák. Ez az ösztönösebb, líraibb, organikusabb fele a kiállításnak, a szoftvergrammatika pedig az én új vesszőparipám. A kérdés, hogy a digitális grafikai szoftverek használata milyen mélyen változtatta meg a művészek alkotófolyamatait, sőt a gondolkodásmódjukat, és mindezhogyan jelenik meg a képalkotásban. Alessandro Baricco ír a Játék című könyvében arról a mentális váltásról, ami a csocsóasztaltól a videojátékig tartott. Valami hasonló váltás zajlott le a festőműtermekben anélkül, hogy ezt korábban észrevettük vagy elmeséltük volna. A művészek nem vázlatokat készítenek, hanem képfájlokat. Digitális programokban tervezik a képeiket és emiatt, miután a grafikai szoftverek layerekben gondolkodnak, a képek is szétszedhetők lesznek utána layerekbe, ezért használják hozzá sokszor a stencilvágót és olyan eszközöket, amikre a layereket át lehet vinni. Ez radikálisan más, mint a reneszánsz óta létező gondolkodás, hogy a festményt hogyan kell felépíteni vonalakból, és ez hogyan testesedik meg, válik tömeggé vagy térképzetté. A gondolkodás teljesen átalakult. Bár a végeredmény nem különbözik annyira, hiszen az is csak egy festmény, az alkotói folyamatok radikálisan mások. Az ankarai kiállítás pedig éppen erről szól, hogy milyen a szoftvergrammatika képi nyelvezete, miket eredményez, és vele szemben pedig hogyan működik a másik kurrens látványteremtése eljárás, az amint az ösztönvilág diktál.