Fiatal művészek a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből
A kiállítás a kortárs képzőművészeti alkotások formaképzésének belső logikáját vizsgálja a Magyar Nemzeti Bank által életre hívott gyűjtemény anyagából válogatva. A középpontban a különféle látványépítési metódusok elemzése áll, a fiatal magyar alkotók körében megfigyelhető kétféle markáns metódus kiemelésével. Ösztönös formaképzés és digitális layerek. Belülről fakadó organikus képzetek és rajzszoftveres gépi logika. A fiatal magyar művészek alkotásaiból rendezett kiállítás a kurrens látványteremtési eljárások kettős természetét elemzi, egymással szembeállítva az ösztönvilágot és a szoftvergrammatikát.
A 20. századi modernizmus egyik alapvető törekvése szakított az arisztotelészi mimézissel és a valóságábrázolás több száz éves hagyományával, hogy a művészi pszichéből kisarjadó belső formateremtést valósíthassa meg. Ezt képviselték a szürrealisták és a konkretista művészet szószólói is. Az alkotó isteni gesztussal – ex nihilo – teremti a belőle kisarjadó formákat. Ahogy Hans Arp megjegyezte korai absztrakt munkáiról: „tiszta és független valóságok, jelentés és értelmi koncepció nélkül”[1].
A belülről fakadó formák modernista hagyományforrása – a posztkonceptualitás korszakát követve – újra felbuzgott az elmúlt évtized kortárs képzőművészeti termésében. Az alkotók szavakkal nehezen megragadható, szürrealisztikus formarendeket teremtenek, vagy a természeti analógiák mentén dolgoznak. A képalkotás kívül került a racionalitás birodalmán, megtelt ösztönösséggel és spontaneitással. A művészek nem törődnek a jelenkori digitalitás hi-tech logikájával, hanem visszatérnek az archaikus létformák szabad mezejére. Ismeretlenül is ismerős praxisok különálló birodalmait hozzák létre.
Csató József amőbákból teremt burjánzó biomorf lényeket félabsztrakt – akár Arpot idéző – vásznain, Balázs Nikolett feminim fantázia-installációkat barkácsol talált háztáji anyagokból, Dóra Ádám a városi látvány alapegységeit írja át könnyed, utánozhatatlanul lezser foltgesztussá, Szőke Gáspár new wave-es farkasfogakra festett szőnyegmintákat ereszt szabadon képzeletéből, Kis Róka Csaba pedig bizarr organikus alieneket lebegtet a zebramintás téridő súlytalan birodalmában. Ugyanakkor Fábián Erika – menekülve a pszichés nyomás alól – momomániás megszállottsággal pöttyözi tele pasztelles testszínekkel fenséges képeit, a Szlovákiában született Koszorús Rita Kurt Schwitters spontán dadaista kollázselvét idézi meg absztrakt felületein, a mexikói-amerikai gyökerű Anthony Vasquez a fűrészgép barbár spontaneitására bízza magát, az erdei magányba visszavonuló Bernáth Dániel pedig az erezet mentén hasított feszítőlécekre húzza fel a monokróm formázottvászon-darabokból álló képtábláit. Ez a kilenc fiatal magyar képzőművész az ösztönvilágból táplálkozó alkotói eljárások kilenc lehetséges útját képviseli. Megközelítési módjuk az archaikusból merítő, 20. század közepi modernitás kortárs újraértelmezése.
Alessandro Baricco 2018-as A játék című könyvében azt feltételezte, hogy a gamerek által feltalált „ember-nyomógomb-képernyő” hármas egy új, digitális DNS-ű civilizációt teremtett. Ahogy Bariccónál a csocsóasztalt felváltotta a videójáték, úgy foglalta el a műtermekben a modellrajzolás és a formaépítés helyét a digitális rajzszoftver.
A reneszánsz óta a képzőművészet – hagyományos módon – a szerkezet és testtömeg kettősére épül. Ez a binaritás ismétlődik mindenhol. A kompozíciós vázlatrajzhoz tartozott a pigmentmasszát ecsetvonásokba rendező festékmatéria, a titkos boncolásokon felfedezett csontvázhoz az izmok és szövetek testisége, a perspektivikus absztrakt vonalhálóhoz a térré váló háromdimenziós képiség. A képernyő síkjára vetített digitális képfájlok viszont új nézőpontot hoztak magukkal. A rajzszoftverek – az 1994-es Photoshop 3.0 óta – layerekre bontják a szerkesztendő látványt, az alkotó pedig külön rétegenként szerkeszti a síkokat, majd összepréseli őket. Miután az Y generációs fiatal képzőművészek nemzedéke szakavatott szinten használja a grafikai szoftvereket, ez a hétköznapi gyakorlat megjelenik a festményeik világában is. A művészek számítógép segítségével tervezik meg alkotásaikat, rendszerint a plottervágó gép matricás stenciljeivel víve át a layereket a kép felületére. Alkotási metódusukat, direkt vagy önkéntelenül, áthatja az előre eltervezett, mechanisztikus, rétegező logika, háttérbe szorítva a kéz és a psziché kitüntetett szerepét.
Batykó Róbert a saját maga által tervezett festőgépével kaparja el – és szellemképesen duplikálja – a számítógépen tervezett, vásznon kivitelezett festékmasszát, Nemes Márton iparilag gyártatott elemekből és spontán gesztusfröccsökből építi fel vibrálóan technós képi világát, Szinyova Gergő pedig a régi plakátnyomatok kopottas mintázatát imitálja félabsztrakt, élénk színű, vagány vásznain. A szobrász Szabó Menyhért a klasszikus emberi arcot nyúzza meg, lehulló maszkként torzítva el az univerzális portrékat, Kóródi Zsuzsanna a pixeleket tölti fel és rendezi almappákba prizmaszerű üvegreliefjein, Horváth Lóczi Judit a komputerművészet magyar előfutára, Vera Molnár előtt hódolva, Gáspár György pedig a magyar üvegművészet síküveges hagyományát értelmezi újra áttetsző, szerkezeti rajzaival. Mindeközben Felsmann István a lefűrészelt-átfestett legókockákból alakítja ki pszeudo-konstruktív formanyelvét, Góth Martin a régi videójátékok esztétikáját viszi át a négyzetrácsok szórakoztató hálójára, Varga Ádám – festőrobottá alakítva magát –a CMYK kódrendszer összes lehetséges színsávját húzza egymás alá, Fridvalszki Márk akriltranszferrel nyomott képein retró-futurista lemezborítókká mixeli össze a talált Mid-Century motívumokat, Melkovics Tamás pedig 3D-s szoftverrel tervezett, variabilitást és bővíthetőséget ígérő szobraival teremti meg a plasztikai hálózatelmélet nyitott szisztémáját. Ez a tizenhárom alkotó mutatja meg a layerekre épülő új esztétikai modernitás különféle módozatait a magyar képzőművészet fiatal nemzedékében. Ők képviselik az ösztönvilág mellett a szoftvergrammatika lehetséges irányait.
Kurátor: Rieder Gábor
Kiállító művészek: Batykó Róbert, Bernáth Dániel, Csató József, Dóra Ádám, Fábián Erika, Felsmann István, Fridvalszki Márk, Gáspár György, Góth Martin, Kis Róka Csaba, Kóródi Zsuzsanna, Koszorús Rita, Horváth Lóczi Judit, Melkovics Tamás, Nemes Márton, Balázs Nikolett, Szabó Menyhért, Szinyova Gergő, Szőke Gáspár, Varga Ádám, Anthony Vasquez
Helyszín: CerModern, Ankara (Altınsoy Street, Number: 3, 06101 Sıhhiye/Ankara/Turkey)
Kiállításmegnyitó: 2024. szeptember 21.
A kiállítás megtekinthető: 2024 szeptember 21. – 2024. november 10.
↖ Anthony VASQUEZ: Gentle Whisper, 2021
