A legkisebb látogatóink élményfestésen és közös éneklésen vettek részt

2024 augusztus 18-án élményfestésen vehettek részt a Képgyakorlatok című kiállításunkat látogató gyermekek. A program elsősorban 4-7 éves gyermekek számára szólt, akik a Q Contemporary kiállítóterében, a tárlat festményei között hozhatták létre saját alkotásaikat. Az alkotás előtt a gyermekek és szüleik közelebbről is megismerkedhettek a kiállítás absztrakt és nonfiguratív műveivel, ahol az esemény nevét is viselő “Színek és formák” kitüntetett szerepet kaptak. Ezt után a résztvevő gyerekek saját fantáziájukból merítve hozhatták létre festményeiket, melyeket haza is vihettek magukkal.

Ezt követően szeptember különleges zenei élmény várta a látogatókat a tárlaton. Liget Regina oboaművész-tanár és Gábor Erzsébet gitárművész-tanár, továbbá tapasztalt Ringató foglalkozásvezetők, közös éneklésre invitálták a résztvevőket.

A zenés délelőttök során kisgyermekek és szüleik együtt merülhettek el a hangszerek és az ének játékos világában, miközben a kiállítás műalkotásai által körülvéve egyedi atmoszférában kapcsolódhattak egymáshoz és a művekhez. Az esemény a gyermekes családok számára nem csupán zenei élményt nyújtott, hanem lehetőséget teremtett arra is, hogy a közös éneklés és muzsikálás révén közelebb kerüljenek a kiállított alkotásokhoz.

A kiállításról bővebben itt olvashat.