Lakner László mint az Iparterv-csoport tagja a magyar neoavantgárd egyik központi alakja. Nevét sokáig a pop-art megjelenésével azonosították a magyar művészetben. A korai Lakner-festmények popos tematikája nem az amerikai művészetben használt populáris témákra, sokkal inkább társadalmi-politikai kérdésekre koncentrált.

Lakner zavarba ejtően sokféle műfajban dolgozott. A festményekkel egy időben készített konceptuális műveket, objekteket, szobrot, sőt fotózott, könyvillusztrációkat és plakátokat készített, kísérleti filmeket forgatott. A hetvenes években festményei is bizonyos dokumentarista irányt vettek: a fotó felhasználásával megfestett, felnagyított levelezőlapok, igazolványok, filmkockák valamiképpen távolságtartó megjelenítése érdekelte.

Csírájában mindaz megtalálható a korai munkákban, ami később fontossá vált számára: a festészet és a könyv, legyen az költészet vagy filozófia, avagy az érzékletesen megfestett informel-felület és a betű szimbiózisa. Ennek a kettőnek az érzelmi töltése, minden emocionális alapnak ellentmondó intellektuális feszessége a nyolcvanas és kilencvenes évek Lakner-festményeinek legfontosabb művészi problémája.

Lakner németországi életművében a formai kérdések mellett egy igazán fontos filozófiai problémát jár körül: a művészet identitásának kérdését. Mint a kétféle kultúrában élő emberek, ő is folyamatosan rákérdez a festészet, az általa kiválasztott példaképek és nem utolsó sorban a saját identitására.

Néray Katalin